Mindössze 5 hónap edzés után indultam egy korosztályos magyar bajnokságon, ahol bronzérmet szereztem. Ezután nem folytattam az amatőr versenyzést, csak heti három edzésre jártam le. Egyik ilyen edzésen figyelt fel rám egy profi menedzser, aki szerződést ajánlott. Elfogadtam, és edzőmeccseken bizonyítottam, hogy helyem van a profik között. Boxoltam Benelux és szovjet ellenféllel is, ahol meggyőző teljesítményt nyújtottam, így megkaptam a profi szerződést – ami akkoriban Magyarországon nagyon ritka volt.

1993-ban elkezdtem a felkészülést, és első mérkőzésemet egy szlovák ellenfél ellen győzelemmel zártam. Második meccsemet Olaszországban vívtam, egy veretlen helyi bunyós ellen. Többször is padlóra küldtem, de a hazai pálya miatt a bírók döntetlent hoztak ki. Hasonló élményem volt Belgiumban is, ahol a Benelux-bajnok ellen nyertem volna, de ismét döntetlenre hozták a mérkőzést.

Itthon sorra nyertem a meccseket, de nem láttam előrelépési lehetőséget. Ekkor csatlakozott hozzám menedzserként Seres Zoltán vállalkozó, aki édesanyámmal karöltve szakmailag és anyagilag is előre lendítette a pályafutásomat.

Édesanyámnak francia kapcsolatai voltak, így kerültem kapcsolatba Gérard Tyseron-nal, a francia Europrom cég tulajdonosával. Grenoble-ban készülhettem Dominique Ramirez termében, aki többek között Laurent Boudouani – későbbi világbajnok – edzője volt. Franciaországban több győztes mérkőzést is vívtam.

Ramirez azonban erőltette, hogy váltsak súlycsoportot, ami visszaütött: gyengébben teljesítettem, döntetlen és vereség is becsúszott. Visszatértem középsúlyba, ahol újra jöttek a győzelmek. Meghívást kaptam Angliába egy WBC-címmeccsre Glenn Catley ellen, akit kiütöttem.

A címvédő meccsemet Franciaországban, Epernay-ben Morrade Hakkar ellen vívtam, és megosztott pontozással kaptam ki. Ezután már nem készültem olyan elszántan, így bár jöttek győzelmek, vereségek is becsúsztak, például a visszavágón Catley ellen.

Egy időre szakítottam a Europrommal, és hazai promóciós céggel, a Félix Promotionnel szerződtem. Magyarországon újra formába lendültem, és sorozatban nyertem a meccseket. Félix révén beugróként lehetőségem nyílt egy világbajnoki döntőre Tanzániában. Sajnos felkészülés nélkül, vízhajtókkal leadott súllyal és az afrikai klímához való alkalmazkodás nélkül léptem ringbe. A negyedik menetben fel kellett adnom a mérkőzést.

Ezután még bokszoltam egy meccset Franciaországban, ahol kiütöttem az ellenfelet, de a bírók a hazai bunyóst hozták ki győztesnek.

A Félix Promotion szervezésében aztán 11 győzelem következett sorban, köztük egy WBU és egy WBO kisvilágbajnoki cím. Később újra beugróként vállaltam egy WBO világbajnoki döntőt Buenos Airesben, amit a szemem sérülése miatt elvesztettem. Ez a sérülés a pályafutásom végét is jelentette.

Mindössze 30 évesen kellett visszavonulnom. Úgy érzem azonban, hogy ahhoz képest, hogy 18 évesen kezdtem el boxolni, amatőr múlt nélkül, szép sikereket értem el: két francia és egy olasz nemzeti bajnokot, valamint egy angol világbajnokot is legyőztem, és három világszövetségnél (WBC, WBO, WBU) is nyertem regionális bajnoki címet. Emellett kétszer bokszolhattam világbajnoki döntőben.